Megosztás

Az egészségünk és a vitalitásunk hosszútávú megőrzésének alapfeltétele a megfelelő pihenés. Érdemes kiemelt figyelmet fordítani a fekhelyünkre, hiszen az ágyunkban töltjük az életünk harmadát. Nem mindegy, milyen ágyban és milyen matracon hajtjuk álomra a fejünket nap mint nap.

kényelmes alvásÉrdemes szem előtt tartani, hogy a szerveink és a szervrendszereink elsősorban alvás közben képesek regenerálódni. Ha nem pihenünk eleget, csökken a koncentrációképességünk, ingerlékenyebbé válunk, ráadásul megnő a szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, depresszió kialakulásának veszélye.

A kellően pihentető alvás érdekében megfelelő körülményeket kell teremtenünk magunknak és szeretteinknek; a minőségi matrac elengedhetetlenül fontos, ha kipihenten szeretnénk ébredni.

Milyen matracot válasszunk?

Mindenekelőtt azt kell eldöntenünk, milyen keménységű matracon tudunk a legjobban pihenni; a keménységet az éjszakai testhelyzetünk alapján érdemes megválasztani. Ha jellemzően a hátunkon fekve alszunk, abban az esetben a kissé keményebb – de nem túl kemény – matracok jelenthetnek jó választást; ennek a magyarázata abban rejlik, hogy ilyen testhelyzetben nagy felületen érintkezünk az ágybetéttel, így a keményebb matrac is kényelmes alátámasztást képes biztosítani. Oldalt fekvők számára a közepesen kemény matracok tesznek jó szolgálatot; ilyen testhelyzetben a kisebb felületen érintkezünk az ágybetéttel, ráadásul a terhelés jelentős része a vállainkon összpontosul. A kissé puhább matracok mélyebb süllyedést engednek, de óvakodjunk a túlzottan puha, nem megfelelő támasztással rendelkező matracoktól! A túlságosan is puha matracok esetében háton fekvő helyzetben a medence túl mélyre süllyed, ez pedig fokozott terhelést jelent a gerinc számára, illetve derékfájás alakulhat ki. Ugyanakkor el kell kerülni a túlzottan kemény matracokat is, amelyek nem képesek biztosítani a gerinc fiziológiás S alakjának megtartását.

Ha jól választunk matracot, abban az esetben a matrac egyenletes testsúlyeloszlást szolgáltat, stabil alátámasztást ad a gerincnek, illetve engedi a csípő és a váll besüppedését annak érdekében, hogy a gerinc a számára természetes helyzetben pihenhessen. Ilyen állapotban a porckorongok gyors regenerálódásra képesek.

Az ágynemű is fontos

Noha hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, de az ágynemű éppúgy képes befolyásolni az alvásunk minőségét, mint a matrac. Érdemes az évszaknak megfelelőt használni; különbséget kell tennünk, nyári, őszi-tavaszi és téli takarók között. Megoldást jelenthetnek azok a patenttel ellátott takarók, amelyek összekapcsolhatók és szétvehetők.

A párna kiválasztása is fontos, hiszen ez tartja a nyaki csigolyákat, illetve a fejet alvás közben. Természetes testhelyzetben a vér szabadon áramolhat, így gondoskodhatunk a pihentető alvásról. Egy nem megfelelő párna akár gerincproblémákhoz vezethet, ezért mindenképpen úgy válasszunk párnát, hogy azok a fejet támasszák, de a váll a matracon helyezkedjen el.

Az igazán jó minőségű matracokért és ágyneműkért sajnos relatív magas árat kell fizetnünk. Ha újakat szeretnénk vásárolni, de nem áll rendelkezésünkre a szükséges pénzösszeg, a Minikölcsön megoldást nyújthat számunkra; 0% THM expressz szolgáltatással, külön díj ellenében, illetve 24,9% THM normál szolgáltatással.

Kapcsolódó cikkek:

kutyatartás költségei

A kutyatartás költségei – Mennyibe kerül egy kutya tartása?

| Tippek | No Comments
Egy kutya rengeteg örömöt szerez számunkra, de felelős állattartóként biztosítanunk kell számára a megfelelő gondoskodást. Számba vettük a kutyatartás költségeit. Ha most tervezzük a kutyus beszerzését, járjunk utána alaposan, milyen…

Olajsütő választás körültekintéssel

| Tippek | No Comments
Az olajsütő nagyszerű szolgálatot tesz számunkra, ha szívesen fogyasztunk sült hasábburgonyát, ízletes csirkefalatokat vagy más olyan ételeket, amiket bő zsírban kell sütnünk. Az olajsütő segítségével ezeknek a finomságoknak az elkészítése…

Borhűtő vásárlás okosan

| Tippek | No Comments
Ha igazi borkedvelők vagyunk, figyelmet kell fordítanunk a borok megfelelő tárolására. Ha nem áll rendelkezésünkre borospince, akkor borhűtőre van szükségünk. Jól tudjuk, hogy a minőségi borokat nem érdemes a hűtőszekrényben…

Megosztás